Az erdélyi magyarság legitim vezetőivel együtt sokunk meggyőződése volt, hogy George Simion ellen kell szavazni. A hangsúly az ellen kifejezésen van, mert Bukarest független, de mégiscsak liberális főpolgármestere, a végül meggyőző többséggel megválasztott
Nicușor Dan sem a magyarbarátságáról ismert, hiszen korábban be akarta tiltani a székely zászlót, és ő is ellenezte Székelyföld autonómiáját.
S a székelyek már megtapasztalták, milyen az, amikor egy szélsőséges jelölttel szemben egy mérsékeltet választanak meg: az erdélyi szász származású Klaus Iohannis államfőként sok tekintetben pápább volt a pápánál. Reménykedjünk abban, hogy az erdélyi magyarok támogatását külön megköszönő Nicușor Dan nem felejti el a több mint félmillió magyar szavazat értékét, de valljuk be őszintén, itt a remény kevés lesz, a kampányban bravúrosan mozgósító Kelemen Hunornak be kell nyújtania a számlát.
Orbán Viktor és Kelemen Hunor egyeztetésének fényében abban is biztosak lehetünk, hogy a magyar kormány jó kapcsolatra fog törekedni az új román vezetéssel.
A másik választás Lengyelországban zajlott, ahol a kormánypárti Rafał Trzaskowski és a jobboldali Karol Nawrocki minimális különbséggel jutott be a második fordulóba. A tét itt is óriási: tudja-e folytatni Donald Tusk elszabadult hajóágyúként a lengyel demokrácia lebontását, vagy továbbra is lesz elnöki kontroll, amely megakadályozza vagy legalább lelassítja a kormánypárt törekvéseit. Szerencsére ebben az esetben kompromisszumok nélkül tudunk szurkolni a PiS jelötjének, ugyanis nincsen olyan magyar közösség, amelynek az életben maradását veszélyeztetné a genderkérdéstől a nemzetállami létig a patriótákkal hasonló elvi alapokon álló jelölt befutása.
Erőteljesen szurkolunk tehát a történészből politikussá váló Karol Nawrockinak a második fordulóban.
Győzelme esetén lesz bőven feladata, különösen a sajtószabadság terén, hiszen a lengyel médiát javarészt maga alá gyűrő Tuskékat számos magáncég is segíti. Hogy mást ne mondjak, a múlt heti ötnapos lengyelországi utazásunk során döbbenten tapasztaltam, hogy a krakkói szállodánkban a wifire csatlakozva nem értük el a hazai kormánypárti sajtótermékeket, a Magyar Nemzettől a Mandineren át a megyei lapokig mindnek az elérését letiltották. Elképzelem, ahogy harmincöt évvel a rendszerváltozás után Wojciech Jaruzelski hamiskásan ránk kacsint a túlvilágról: ugye, ugye, ma is itt járunk köztetek…
A szerző író, kultúrpolitikus
***